A Csíkkozmásért Egyesület harmadik alkalommal szervezte meg a Csíkkozmási Képzőművészeti Alkotótábort, amelyen többnyire csíkkozmási vagy Csíkkozmás községhez kötődő alkotók vettek részt. A június 28-30.-án megszervezett eseményen összesen huszonhárom résztvevő alkotott különböző technikákkal, megoszthatták tapasztalataikat, kísérletezhettek, megfigyelhettek új módszereket és tanulhattak egymástól. A tábor az előző alkalmaktól eltérően nem volt tematikailag teljesen szabad, mivel a tábor is csatlakozott a Nyergestető emlékév programjaihoz, ezért minden alkotónak legalább egy munkát Nyergestető témában kellett készítsen. Ennek érdekében a szokásos sószéki helyszínt is felváltotta a Nyergestető Történelmi Kávé- és Vendégház udvara mint a tábor új helyszíne. Az alkotótábor anyagi hátterét a Csíkkozmásért Egyesület sikeres pályázata…

Június 22.-én és 23.-án falunapokat szerveztek Lázárfalván. Az odalátogatókat és résztvevőket színes programkínálat fogadta, amelyben minden korosztály megtalálhatta a neki megfelelő szórakozási lehetőséget. Szombaton a sportpályán zajlottak az események, ahol már reggel nekiálltak a főzőversenyen résztvevők előkészíteni, készíteni a finomabbnál finomabb ételeket. Közben a gyerekek vehettek részt különböző ügyességi vetélkedőkön, biciklivel, labdákkal, repülőhajtogatással kellet megmutassák gyorsaságukat, ügyességüket és persze az ügyesebbeket díjazták is. Ezek után minifoci következett, ahol a Kozmási Komisz körzetis futballcsapat lázárfalvi és kozmási játékosainak csapata mérkőzött meg a lázárfalvi fiatalokkal. A program a szekeres ügyességi versennyel folytatódott, amelyben rendhagyó módon a fogatosoknak még egymást talicskával is kellett…

Más egyházközségekhez hasonlóan a csíkkozmási egyházközség is fenyőfát ültetett a plébánia kertjében Ferenc pápa Csíksomlyóra való látogatása alkalmából. Ez annak az ötletnek a része miszerint szimbolikus ajándékként felajánlva a szentatyának, minél többen ültessenek fenyőfát és az emlékeztessen Ferenc pápa látogatására és tanítására. Ezt a felhívást a pápalátogatást szervezők intézték a plébánosokhoz és a hívekhez, hogy még a pápalátogatás előtt minden katolikus közösség ültessen egy fenyőfát egyházi területen, a templom, a plébánia udvarán vagy más alkalmas helyen. Tegye ezt a közösség Ferenc pápa teremtésvédelmi tanításának fényében.

Március 20.-án Csíkkozmásra látogatott a gyergyószentmiklósi Halvirág Egyesület, akik a Kőleves című bábjátékot mutatták be a községbeli gyerekeknek. Először az új óvoda épületében a csíkkozmási és a lázárfalvi óvodásoknak, valamint a csíkkozmási előkészítő osztálynak adták elő a darabot, majd az I.-IV. osztályosoknak az alsó iskola épületében játszottak. Az előadásra közel 120 gyerek volt összesen kíváncsi. A Polgármesteri Hivatal által rendezett eseményt a Csíkkozmásért Egyesület támogatta, vagyis minden gyerek 5 lejes belépőjéből 2 lejt kifizetett.

1 15 16 17 18 19 22