Augusztus 1.-én a nyergestetői csata 170. évfordulójának az ünnepi megemlékezésével kezdetét veszi a XIX. csíkkozmási falunapok. A szervezők idén is színes programokkal próbálnak minden korosztálynak kikapcsolódási lehetőséget biztosítani.

Csütörtökön a Nyergestetőé lesz a főszerep, az ünnepi műsor után a kopjafák megáldása következik. Ugyancsak csütörtökön nyílik meg az 1848-49-es szabadságharc tárgyi kiállítása, ahol különböző gyűjteményekből származó relikviákat láthatnak, és ki lesznek állítva a III. Csíkkozmási Képzőművészeti Alkotótáborban készített Nyergestető témájú alkotások. Ezután az érdeklődők részt vehetnek a Nyergestető 170 – emlékév történelmi vitafórumon, ahol szakembereket hallhatnak és beszélgethetnek a szabadságharc helyi történéseiről.

Csütörtök este a térségben először autós moziba várnak mindenkit a szervezők. Ezt az 50-es, 60-as években nagy népszerűségnek örvendő mozizási formát elevenítik fel, ahol a saját autóban ülve lehet nézni egy nagy vetítővászonra kivetített filmet.

Pénteken a mozgás kerül előtérbe, délelőtt gyerekprogramokkal szórakoztatják a kicsiket, de fiataloknak, felnőtteknek is lesz mozgási lehetőség, különböző sport- és kulturális vetélkedőkben. Délután minifoci bajnokságon mérkőznek meg a benevezett csapatok.

Péntek este a Nyergestető emlékév hangulatát fokozva a magyarországi Historica zenekar lép fel. A nemzeti rockot játszó zenekar a magyar történelem eseményeit, hangulatát énekli meg dalaiban és a számos Nagy-Magyarországi koncertje mellett fellépett már Barcelonában és voltak turnén az Egyesült Államokban is.

Szombaton a nap az egyre nagyobb tömeget megmozgató Szappany-Derbyvel kezdődik. A Zúgató utcában újra összegyűlnek a kreatívabbnál kreatívabb csapatok a saját készítésű járműveikkel és szórakoztatják az összegyűlt nézőket.

Nem maradhat el a falunapokról a főzőverseny sem, itt sok ízletes étel készül és a végén senki nem marad étlen. Ugyancsak szombaton lesz a paintball-bajnokság, ahol a legjobb csapatok díjazásra kerülnek. Kora este a színpadon Kangoo-bemutató lesz és egy dinamikus előadás által a nézők megismerkedhetnek ezzel az új mozgásformával.

Este a színpadi fellépők biztosítják a bulis hangulatot és minél több ízlésű és korú embert fognak szórakoztatni. Ezek a fellépők a Fusion zenekar, akik a retró zene széles skáláját játsszák, a fiatalos Teddy Queen, akik a pop-rock és alternatív-rock stílusban saját számokkal és feldolgozásokkal lépnek fel és dj Dirty Drop, aki tulajdonképpen a buli hangulatától és igényétől függően bármit játszhat.

A vasárnapi program az ünnepi szentmisével kezdődik és az egész nap a hagyományok és a kultúra kerül középpontba. Ezen a napon lép fel a 10 éves születésnapját ünneplő Tuzson János Fúvószenekar és a meghívottjai. Ugyancsak ezen a napon lép fel a Gyímesvölgye férfikórus, akik részt vettek a Fölszállott a páva ötödik évadában és a gyímesi Tatrospart tánccsoportal elnyerték a közönségdíjat.

A folytatásban a Bojzás és Bojzácska néptánccsoportok valamint a Lukácsházi néptánccsoportok előadásai következnek, majd a helyi zenészek gyűlnek össze egy közös zenélésre. Az esti utcabálon hagyományos népi zene fog szólni száraz hangszerekkel.

A falunapokat állandó programok is teszik még szórakoztatóbbá, a kiállításokon kívül lesz még Ifi-sátor, ahol a fiataloknak lesznek szórakoztató programok, paintballozási lehetőség is lesz a bajnokságon kívül is, és a gyerekeknek lesz játszóház.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit erre a színes programokkal teli négy napra és biztosak abban, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő szórakozási lehetőséget kikapcsolódni, valamint jó közösségi élményekkel és sok tudással gazdagodnak.

Share.