Augusztus 1.-én a nyergestetői csata 170. évfordulójának az ünnepi megemlékezésével vette kezdetét a XIX. csíkkozmási falunapok. A szervezők idén is színes programokkal biztosítottak minden korosztálynak kikapcsolódási lehetőséget.

Csütörtökön a Nyergestetőé volt a főszerep, az ünnepi műsor után a kopjafák megáldása következett. Ugyancsak csütörtökön nyílt meg az 1848-49-es szabadságharc tárgyi kiállítása, ahol különböző gyűjteményekből származó relikviákat láthattak az érdeklődők, és ki voltak állítva a III. Csíkkozmási Képzőművészeti Alkotótáborban készített Nyergestető témájú alkotások. Ezután az érdeklődők részt vettek a Nyergestető 170 – emlékév történelmi vitafórumon, ahol szakembereket hallhattak és beszélgethettek a szabadságharc helyi történéseiről.

Csütörtök este a térségben először autós moziba vártak mindenkit a szervezők. Ezt az 50-es, 60-as években nagy népszerűségnek örvendő mozizási formát elevenítették fel, ahol a saját autóban ülve lehetett nézni egy nagy vetítővászonra kivetített filmet, jelen esetben a magyar rendezésű Valami Amerikát.

Pénteken a mozgás került előtérbe, délelőtt gyerekprogramokkal szórakoztatták a kicsiket, de fiataloknak, felnőtteknek is volt mozgási lehetőség, különböző sport- és kulturális vetélkedőkben. Délután minifoci bajnokságon mérkőztek meg a benevezett csapatok.

Péntek este a Nyergestető emlékév hangulatát fokozva a magyarországi Historica zenekar lépett fel, aki a számos Nagy-Magyarországi koncertje mellett fellépett már Barcelonában és voltak turnén az Egyesült Államokban is. A nemzeti rockot játszó zenekar a magyar történelem eseményeit, hangulatát énekelte meg dalaiban.

Szombaton a nap az egyre nagyobb tömeget megmozgató Szappany-Derbyvel kezdődött. A Zúgató utcában újra összegyűltek a kreatívabbnál kreatívabb csapatok a saját készítésű járműveikkel és szórakoztatták az összegyűlt nézőket. Vendégként megjelentek a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék is. A verseny címvédéssel zárult, a Jagermesterek bizonyultak idén is a legjobbnak.

Nem maradhatott el a falunapokról a főzőverseny sem, itt sok ízletes étel készült és a végén senki nem maradt étlen és a résztvevő csapatok közül is mindenki győztesnek lett kikiáltva. Kora este a színpadon Kangoo-bemutató volt és egy dinamikus előadás által a nézők megismerkedhettek ezzel az új mozgásformával.

Este a színpadi fellépők biztosították a bulis hangulatot és különböző ízlésű és korú embert szórakoztattak. Ezek a fellépők a Fusion zenekar, akik a retró zene széles skáláját játszották, a fiatalos Teddy Queen, akik a pop-rock és alternatív-rock stílusban saját számokkal és feldolgozásokkal léptek fel és dj Dirty Drop, aki tulajdonképpen a buli hangulatától és igényétől függően bármilyen stílust játszott.

A vasárnapi program az ünnepi szentmisével kezdődött és egész nap a hagyományok és a kultúra került középpontba. Ezen a napon lépett fel a 10 éves születésnapját ünneplő Tuzson János Fúvószenekar és a meghívottjai a csíkszentimrei, a székelykeresztúri és a simoni fúvószenekarok. Az eseményen adta át Szántó László polgármester a Csíkkozmás Díszpolgára címet Köllő Ferenc karnagynak a fúvószenekarnál végzett munkája elismeréseként. Ugyancsak ezen a napon lépett fel a Gyímesvölgye férfikórus, akik részt vettek a Fölszállott a páva ötödik évadában és a gyímesi Tatrospart tánccsoporttal elnyerték a közönségdíjat.

A folytatásban a Bojzás és Bojzácska néptánccsoportok valamint a lukácsházi Derű néptánccsoport előadásai következtek, majd a helyi zenészek gyűltek össze egy közös zenélésre. Az esti utcabálon hagyományos népi zene szólt száraz hangszerekkel.

A falunapokat állandó programok tették még szórakoztatóbbá, a kiállításokon kívül volt még Ifi-sátor, vagyis garázs, ahol a fiataloknak voltak szórakoztató programok szervezve, de állandó társasjátékozási és paintballozási lehetőség is volt és a gyerekeknek volt játszóház. Az IFI-sátor programjait a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Támogatta, kiknek ezúton is köszönjük a támogatását.

A szervezők úgy gondolják, hogy egy újabb sikeres falunapot zártak és remélik, hogy mindenki megtalálta a neki megfelelő szórakozási lehetőséget, valamint jó közösségi élményekkel és tudással gazdagodtak.

Share.