A színjátszó csoport 2003 februárjában, Szántó László jelenlegi polgármester kezdeményezésére megalakuló KOMISZ keretén belül indult útjára első alkalommal. Irányítását Simon Edith óvónő vállalta magára.
A csoport tagjai 20 – 26 év közötti fiatalok voltak, akiknek lelkes hozzáállásával számos előadással sikerült megörvendeztetni, elszórakoztatni nemcsak Csíkkozmás lakóit, hanem a szomszédos falvak nézőközönségét is. A vendégszereplések mellett, több alkalommal amatőr színjátszók találkozóján is részt vettek. Hét éven át folyamatosan előadásokat tartottak, mint például március 8 –án a lányok, asszonyok tiszteletére, májusban az édesanyákat köszöntötték. Húsvétkor locsolkodással összekötött vidám jeleneteket adtak elő és utána bált is szerveztek. Rendszeresen jelen voltak a helybeli falunapok színpadán. Katalin napi előadást is tartottak és nem utolsó sorban jótékonysági előadást is szerveztek. Az előadásból származó jövedelemből a faluban élő idős emberek számára karácsonyra élelmiszer csomagokat állítottak össze.
Aztán egy pár évig megszűnt a Vigyorka Színjátszó Csoport, mivel a szereplők számos tagja családot alapított, elköltöztek más faluba, vagy külföldön kerestek megélhetési lehetőséget. 2013 –ban indult ismét újra a színjátszás a nagykorúsító előadásokkal kezdődően. Az új csoport tagjai 15 – 23 év közötti lelkes fiatal. Azóta már számos előadáson vannak túl. Mindig jó kedvvel veszik az esetleges akadályokat és határtalanul örvendnek a sikereiknek és a pozitív visszajelzéseknek. Kiemelt élményként emlegetik 2018 –ban megszervezett farsangi felvonulást, a szilveszteri előadást és az év elején tartott jótékonysági tevékenységüket.