Lukácsházán, Csíkkozmás testvértelepülésén, két év kihagyás után újra megrendezésre került a pincés-kemencés böllérverseny március 5-én. A versenyben résztvevő csapatok a zsűri elbűvölésén túl a nagyközönség számára is betekintést engedtek konyhaművészetükbe: a legfinomabb borok és pálinkák kíséretében megkóstolhatták a versenyzők által készített finomságokat. Az idei rendezvényen is részt vett Kozmás és Daruszentmiklós közös csapata és nemcsak, hogy részt vettek, hanem több kisebb díj mellet a fődíjat is elhozták.
2022 február 24-én este egy nagyon színvonalas előadást láthattunk a csíkkozmási kultúrotthonban! Fellépett a Bojzácska, vagyis a községbeli gyerekekből álló néptánccsoport, akik megmutatták, hogy továbbra is van a községben a néptáncoktatásra igény és, hogy van utánpótlás. Utánuk a Bojzás Néptáccsoport következett. Ők is megmutatták, hogy minőségi felkészítésben van részük, megélik a hagyományainkat és kitartásukkal, munkájukkal jó példát mutatnak a községben. Mindezekért dícséret illeti a táncosok mellett András Tibort, a tánccsoport vezetőjét és prímását valamint Székely Tamás oktatót is. A műsor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Életkerék – Forgasd meg velünk című előadással folytatódott, amely egy interaktív előadás volt, ugyanis…
Két év után a járványügyi intézkedések újból lehetővé tették, hogy meg lehessen tartani a szokásos év eleji falugyűléseket községünk mindkét falujában. Ezekre Lázárfalvában január 11-én, míg Kozmáson 13-án került sor és az utóbbi gyűlésekhez képest sokan részt is vettek rajta mindkét faluban. A gyűlések Szántó László polgármester beszámolójával indultak, amelyben 2020-as és a 2021-es évek költségvetése, tevékenységei és megvalósításai voltak bemutatva, valamint a jövőbeli tervekről is tájékoztatta a polgármester a jelenlévőket. A gyűléseken részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának az elnöke is, aki felhívta a figyelmet a községben rejlő turisztikai lehetőségekre és ezeknek a kiaknázásához a megyei tanács támogatását…
Október 13-án Csíkkozmás község képviselete – civil szervezeti tagok, önkormányzati képviselők, helyi vállalkozók csoportja utazott ki Daruszentmiklós testvértelepülésünkre, a Hagyományos Szüreti Bálra, ahol összegyűltek a térség hagyományőrzői valamint a lovas sportok képviselői és bemutatták tudásukat. Ezen a rendezvény a csíkkozmási küldöttség a térségre jellemző gasztronómiai étkeket készített és kínálkodott helyi viseletben, mint például tepertős pogácsa, házi kenyér, kukujza pálinka, házi disznótoros étkek stb., ugyanakkor helyi jellegű kézműves termékeket ajánlott fel tombolaként a szüreti bálba. A 15 fős küldöttség meglátogatta a Daruszentmiklóson épült ipari parkot, ahol megújuló energia piacra való eszközök gyártására adnak lehetőséget a vállalkozóknak, mint pl. napelem, elektromos autó…