Az idén is a Bethlen Gábor Alap támogatásával sikerült megszervezni Lázárfalváról a Szent Anna kápolnához a zarándoklatot. A közös zarándoklat hozzájárult a helyi közösség megerősítéséhez, a keresztény értékek, és magyarságtudat elmélyítéséhez. Az eseményre július 25-én került sor. A zarándokokat buszokkal szállíttattuk ki a helyszínre, ahol a színpad és hangosítás elő volt készítve a szentmise megtartásához. A gyűlekezőre 10.00 órakor került sor a lázárfalvi templomtéren, ahonnan busszal mentek ki a zarándokok a Szent Anna kápolnához. Az ünnepi szentmise 12.30 órakor kezdődött. A szentmise végeztével közös étkezésre került sor, mely hozzájárult a lakosság összekovácsolásához is. Az étkeztetést az egyházközség tagjai oldották meg…

Az elmúlt hétvégén, július 30.-augusztus 1. között zajlott le a Csíkkozmásért Egyesület által szervezett Cset Feszt. Az egész pénteken kezdődött a gyerekfoglalkozásokkal, a gyerekek kézműveskedtek, ügyeskedtek, aszfaltot, követ festettek arcfestést kaptak, vagyis jól érezték magukat. Gyerek és felnőtt focibajnokság is volt, amit a gyerekeknél Lázárfalva csapata, míg a felnőtteknél a CSET csapata nyert meg. Felavatódott az iskola sportpályája is, még szurkolói zászlót is kapott a focicsapat a Lukácsháziaktól. Este autósmozi volt, amelyről eljes joggal kijelenthető, hogy teltházas volt. Szombat a Szappany Derby-vel kezdődött. Ez volt a negyedik, amit az egyesület szervezett, viszont az idei mindegyiket felülmúlta. Látványosabbnál látványosabb, ötletesebbnél ötletesebb…

Július 16-19 között lezajlott az V. csíkkozmási képzőművészeti alkotótábor. A helyszín idén is a Nyergestető Történelmi kávéház udvara volt, ahol a résztvevők idén egy nagyon különleges témát kellett kidolgozzanak. Ez a téma a „Régmúlt Kozmás” volt, ami egyben volt kihívás is, de ugyanakkor elég nagy szabadságot is biztosított. A jó hangulatú tábornak minőségi képi végeredménye született. Ezeket a munkákat a július 30.-augusztus 1. között megrendezett Cset-Feszt keretén belül lehet megtekinteni. Köszönjük az alkotóknak a részvételt és a befektetett munkát, valamint támogatóinknak, a Communitas Alapítványnak, a Nyergestető Történelmi Kávéháznak és Csíkkozmás Polgármesteri hivatalának, hogy segítettek megvalósítani az eseményt.

Az elmúlt héten, július 12. és 16. között környezeti nevelésre került sor alsó tagozatosok számára a Csíkkozmásért Egyesület szervezésében. A program a Zöld Székelyföld Egyesület közreműködésével, Hargita Megye Tanácsának és Csíkkozmás Önkormányzatának támogatásával valósult meg. A programban részt vevő 39 diák a foglalkozás során tapintás segítségével kellett felismerjen faleveleket, fákhoz terméseket kellett társítsanak, határozók segítségével virágokat azonosítsanak. Megtanulták, hogyan lehet meghatározni a fák életkorát, magasságát, de kipróbáltak különböző ügyességi játékokat is. A második nap a bicajozásról szólt. Megnézték, hogy mi az, ami mindenképp rajta kell legyen egy biciklin, majd a gyakorlatok következtek. Kipróbálták a helyes elindulást, megállást, hátranézést, jelzést. Barátkoztak…

1 9 10 11 12 13 22