2022 február 24-én este egy nagyon színvonalas előadást láthattunk a csíkkozmási kultúrotthonban!

Fellépett a Bojzácska, vagyis a községbeli gyerekekből álló néptánccsoport, akik megmutatták, hogy továbbra is van a községben a néptáncoktatásra igény és, hogy van utánpótlás.

Utánuk a Bojzás Néptáccsoport következett. Ők is megmutatták, hogy minőségi felkészítésben van részük, megélik a hagyományainkat és kitartásukkal, munkájukkal jó példát mutatnak a községben.

Mindezekért dícséret illeti a táncosok mellett András Tibort, a tánccsoport vezetőjét és prímását valamint Székely Tamás oktatót is.

A műsor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Életkerék – Forgasd meg velünk című előadással folytatódott, amely egy interaktív előadás volt, ugyanis a gyerekek és fiatalok közül, akik vállalták, hogy felmennek a színpadra, részesei lehettek a csíki táncosok előadásának, be lettek vonva a különböző jelenetekbe és ezzel egy felejthetetlen élményt és tapasztalatot szereztek.

Share.