November 26-án a Csíkkozmásért Egyesület és Csíkkozmás Polgármesteri hivatala második alkalommal szervezték meg az Adventi vásárt. Ez alkalommal is csak községbeli termelők, kézművesek vagy olyan csapatok, mint az iskola diákjai vagy a néptánccsoport tagjai árulhatták portékájukat és az ők színvonalas, minőségi felhozatalukhoz csatlakozott az egyesület meleg italokkal, zsíros kenyérrel valamint a polgármesteri hivatal alkalmazottai lángossal. Az iskola diákjai időközben elkészítették a szabadtéri adventi koszorút, amin este egyházi áldás kíséretében meg is gyújtották az első gyertyát. Délután Miklós Csongor pszichológus előadásán lehetett részt venni, ahol a családon belöli kapcsolatokról volt szó, majd zárómozzanatként táncházra került sor a közösségi házban a Bojzás…
A Csíkkozmásért Egyesület partnerségben Csíkkozmás Község Önkormányzatával az előző évekhez hasonlóan újra megszervezte az Idősek Napját. A rendezvény szentmisével kezdődött, majd a helyi kultúrotthonban kulturális műsorral folytatódott. A rendezvény keretén belül átadásra került 5 férfi székely viselet és 10 darab női alsószoknya a helyi Bojzás Néptánccsoport részére, melynek megvásárlását Hargita Megye Tanácsa támogatta. A Bojzás Néptánccsoport kalotaszegi táncokkal örvendeztette meg az időseket. A néptáncoktatást szintén Hargita Megye Tanácsa támogatta. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki az ünnepi köszöntő és táncbemutató után, a polgármesterrel együtt felköszöntötte az időseket egy-egy szál szegfűvel. Az Idősek Napja megszervezését anyagilag…
Vasárnap 18 óra 30 perckor Csíkkozmáson is felgyúlt az őrtűz Székelyföld autonómiájának napján, október 30-án ezzel csatlakozva sok más településhez, hogy felhívja a figyelmet Székelyföld önrendelkezésének igényére. A templom-téri eseményen Szántó László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a magyar és a székely himnusz eléneklése alatt lobbant lángra az őrtűz. Az eseményt továbbá színesítette a Tuzson János fúvószenekar közreműködése is. A megmozdulás után a polgármesteri hivatal részéről mindenki meghívást kapott egy kis vendéglátásra a panzióba.
Befejeződtek a Szent Anna kápolna külső és belső felújítási munkálatai Magyarország Kormányának támogatásával. A munkálatok során a Szent Anna kápolna külső és belső felújításon esett át, sor került a nyílászárók valamint a teljes padlózat kicserélésére, támfalak és vízelvezető árkok építésére stb. A munkálatok összértéke 10.761.396 Forint volt. A felújított kápolnába ellátogatott dr. Maróth Gáspár védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkár is. Ezúton is köszönjük a Bethlen Gábor Alapnak a támogatást.