Browsing: Hírek

Az idén is a Bethlen Gábor Alap támogatásával sikerült megszervezni Lázárfalváról a Szent Anna kápolnához a zarándoklatot. A közös zarándoklat hozzájárult a helyi közösség megerősítéséhez, a keresztény értékek, és magyarságtudat elmélyítéséhez. Az eseményre július 25-én került sor. A zarándokokat buszokkal szállíttattuk ki a helyszínre, ahol a színpad és hangosítás elő volt készítve a szentmise megtartásához. A gyűlekezőre 10.00 órakor került sor a lázárfalvi templomtéren, ahonnan busszal mentek ki a zarándokok a Szent Anna kápolnához. Az ünnepi szentmise 12.30 órakor kezdődött. A szentmise végeztével közös étkezésre került sor, mely hozzájárult a lakosság összekovácsolásához is. Az étkeztetést az egyházközség tagjai oldották meg…

Az elmúlt hétvégén, július 30.-augusztus 1. között zajlott le a Csíkkozmásért Egyesület által szervezett Cset Feszt. Az egész pénteken kezdődött a gyerekfoglalkozásokkal, a gyerekek kézműveskedtek, ügyeskedtek, aszfaltot, követ festettek arcfestést kaptak, vagyis jól érezték magukat. Gyerek és felnőtt focibajnokság is volt, amit a gyerekeknél Lázárfalva csapata, míg a felnőtteknél a CSET csapata nyert meg. Felavatódott az iskola sportpályája is, még szurkolói zászlót is kapott a focicsapat a Lukácsháziaktól. Este autósmozi volt, amelyről eljes joggal kijelenthető, hogy teltházas volt. Szombat a Szappany Derby-vel kezdődött. Ez volt a negyedik, amit az egyesület szervezett, viszont az idei mindegyiket felülmúlta. Látványosabbnál látványosabb, ötletesebbnél ötletesebb…

Július 16-19 között lezajlott az V. csíkkozmási képzőművészeti alkotótábor. A helyszín idén is a Nyergestető Történelmi kávéház udvara volt, ahol a résztvevők idén egy nagyon különleges témát kellett kidolgozzanak. Ez a téma a „Régmúlt Kozmás” volt, ami egyben volt kihívás is, de ugyanakkor elég nagy szabadságot is biztosított. A jó hangulatú tábornak minőségi képi végeredménye született. Ezeket a munkákat a július 30.-augusztus 1. között megrendezett Cset-Feszt keretén belül lehet megtekinteni. Köszönjük az alkotóknak a részvételt és a befektetett munkát, valamint támogatóinknak, a Communitas Alapítványnak, a Nyergestető Történelmi Kávéháznak és Csíkkozmás Polgármesteri hivatalának, hogy segítettek megvalósítani az eseményt.

Az elmúlt héten, július 12. és 16. között környezeti nevelésre került sor alsó tagozatosok számára a Csíkkozmásért Egyesület szervezésében. A program a Zöld Székelyföld Egyesület közreműködésével, Hargita Megye Tanácsának és Csíkkozmás Önkormányzatának támogatásával valósult meg. A programban részt vevő 39 diák a foglalkozás során tapintás segítségével kellett felismerjen faleveleket, fákhoz terméseket kellett társítsanak, határozók segítségével virágokat azonosítsanak. Megtanulták, hogyan lehet meghatározni a fák életkorát, magasságát, de kipróbáltak különböző ügyességi játékokat is. A második nap a bicajozásról szólt. Megnézték, hogy mi az, ami mindenképp rajta kell legyen egy biciklin, majd a gyakorlatok következtek. Kipróbálták a helyes elindulást, megállást, hátranézést, jelzést. Barátkoztak…

Nagykorúsító ünnepség zajlott a hétvégén Kozmáson. 2021. június 13-án, vasárnap, egy ünnepélyes szentmise keretei között köszöntötték községünk 18 éves polgárait, szám szerint 19-et. A misét megelőzően, Szántó László polgármester úrral beszélgettek az ünnepeltek az eltöltött évekről, a község közösségformáló erejéről és közös emlékeikről. Az ünnepély 11 órakor vette kezdetét a csíkkozmási templomban, ahol Fejér Mátyás plébános úr köszöntötte őket, végezetül a polgármesteri hivatal részéről is köszöntötték az ifjakat, meglepve őket Daczó Katalin Jeles alcsíkiak A-D című könyvével valamint egy emléklappal. A mise után az ifjakat a Tuzson János Fúvószenekar tisztelte meg zenéjével, ezzel zárva az eseményt. Egy fontos gondolat a…

Egy év kihagyás után újra a csíksomlyói nyeregben tartották meg a pünkösdi búcsús szentmisét zarándokok jelenlétével. 2021 május 22-én tehát Csíkkozmásról is gyalogos zarándok-csoport indult útnak, hogy részt vegyen az ünnepségen. A reggel öt órakor induló keresztaljához 44 személy csatlakozott, de sokkal több személy volt lelkiekben jelen, ugyanis a falu testvértelepüléseinek az imaszalagjait is vitték ki a nyeregbe, akik így szimbolikusan részt vehettek az eseményen. Az alábbiakban a testvértelepülések imaszalagjain küldött imákat olvashatják: Csallóközcsütörtök: Boldogságos Szűz Mária, csíksomlyói Édesanyánk! Áldd meg a felvidéki csallóközcsütörtöki egyházközségünket. Szent palástoddal óvj meg minket minden lelki és testi veszedelemtől. Térítsd Szent Fiadhoz a bűnösöket,…

A XVII. Hargita Megyenapokhoz kapcsolódva Csíkkozmáson két élő és egy online esemény is megszervezésre került. Május 18-án mutatták be Csíkkozmáson Daczó Katalin Jeles alcsíkiak A-D, életrajzi adattár, első kötetét. A kötetet Gergely András, az Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás elnöke méltatta és beszélgetett a szerzővel. A jelenlevők információkat kaphattak a tervezett második kötetben szereplő jeles személyekről is. 19-én a Tájházak hetén belül a csíkkozmási falumúzeum is megnyílt a látogatók előtt. Ide látogattak el a csíkkozmási és lázárfalvi iskolások, akiknek Páll Kasza Vince mutatta be a gyűjteményt, majd a helyi kultúrotthonban Sass Attilától fafaragást és különböző famegmunkálási módszereket tanulhattak valamint Erdély Bálint…

Április 22-én, csütörtökön, a Föld Napján az Önkormányzat szervezésében és a Dr. Boga Alajos Általános Iskola közreműködésével tavaszi vízparti nagytakarításra került sor. Kitakarításra került Kozmáson a Nyerges patakának és Dékány patakának a környezete valamint Küszürű árka, továbbá Lázárfalván Tusnád pataka. Az akció során több mint harminc köbméter szemét gyűlt össze.

Vasárnap, február 14-én, mozgalmas nap volt Kozmáson, ugyanis sor került a, most már hagyományos farsang búcsúztatóra, utána pedig társasjáték-délutánon szórakozhattak az érdeklődők. A farsangbúcsúztatón, ami a polgármesteri hivatal udvarán volt megszervezve, most nem bábúégetéssel temették el a telet, hanem egy farsangi lakodalmas játékot mutattak be a Dr. Boga Alajos Általános Iskola Diákjai és a Bojzás Néptánccsoport táncosai. A zenei alapot György Ernő és társai bíztosították. Természetesen az eseményről nem hiányozhatott a farsangi fánk és a meleg tea, valamint a forralt bor, amit a táncosok szüleinek egy csapata készített el. A délutáni órákban, a Közösségi házban a Csíkkozmásért Egyesület szervezett Játékdélutánt,…

A Tuzson János Fúvós zenekarnál idén is folytatódott a fúvósoktatás. A Tuzson János Fúvós Egyletet idén 800.000 forinttal támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A támogatási összegből részben a fúvósoktatás költségeit számoltuk el, ugyanakkor sikerült 45 darab széket is vásárolni a próbaterembe. A támogatást ezúton is köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek.

1 … 3 4 5 6 7 … 9