A 2022-es karácsony a községünkben számos kulturális eseménynek adott alkalmat ezzel is hozzájárulva az ünnepeknek a szebb megéléséhez.
Az II. Adventi vásár nyitotta meg az ünnepi ráhangolódást, itt a helyi termelők, kézművesek termékeinek beszerzése mellett egy jó hangulatú délutánt, estét tölthettek el a kilátogatók, a végén pedig felgyúlt az első advent gyertya is.
Az Adventi vásáron indult el az az előadéssorozat a Csíkkozmásért Egyesület szervezésében, melyek főként a nők lelki feltöltődését szolgálták. Az első előadó Miklós Csongor pszichológus Hol rontottuk el címmel tartott előadást, Simó Irma pszichológus a Női sebeink gyógyításáról beszélt, Borota Gábor pszichológus pedig a családban történő hatékony kommunikáció formáira adott javaslatokat. Mindhárom előadás hozzájárult a résztvevők lelki feltöltődéséhez. A program megvalósulását az RMDSZ Nőszervezet támogatta.
December 22-én a község mindkét falujában a Dr. Boga Alajos Általános Iskola diákjainak ünnepi előadása volt megtekintkető a kozmási illetve a lázárfalvi kultúrotthonokban. Kozmáson a helyi felső tagozatos diákok, míg Lázárfalvában az ovodások és alsó tagozatosok adtak elő színvonalas műsorokat.
Szenteste a kozmási templomban a Bojzácska, vagyis a néptánccsoport gyerekcsoportja mutatott be nagy odaadással pásztorjátékot a templomban a mise előtt, majd a mise végén az egyre bővülő egyházi kórus színvonalas élőadását hallhattuk. A kórus Karácsony napján is elénekelte a darabokat a nagymisén.
Karácsony napján és másodnapján a Bojzás Néptánccsoport mutatta be Kozmáson illetve Lázárfalvában a Karácsony Szentiványon című előadását, amely hosszan vezetett a karácsonyi ünnepkörön.
Köszönet illeti minden egyes szervezőt, csoporttagot, meghívottat, hiszen odaadásuk és munkájuk által lett színesebb és meghittebb községünkben az idei karácsony.