Sószékfürdőn tartotta havi ülését Hargita Megye Tanácsa kedden, július 28-án. Az ülésen több, a turizmus fejlesztését érintő döntést fogadtak el. 440 ezer lejt szavaztak meg településeknek az áfa-visszaosztásból, ebből csaknem 40  ezer lejt Csíkkozmásnak a Sószékfürdő és Nyírfürdő hagyományos fürdőhelyek felújítására, valamint a helyi önkéntes tüzoltók felszerelésére.

A tanácsülést megelőzően Bodó Dávidot, a község egykori polgármesterét a helyi önkormányzat Csíkkozmás község díjával, Hargita Megye Tanácsa pedig Bethlen Gábor-díjjal tüntette ki, elismerve kiemelkedő közéleti munkásságát.

A díj átadásakor elhangzott laudáció itt olvasható:

„A valóságos élet munkásságban áll. Innen kötelesség, hogy legyünk munkások az emberiség nagy és nemes  céljára. Minden embernek illendő és alkalmatos eszközévé kell magát formálni ennek a célnak, kinek-kinek a maga területéhez és tehetségeinek mértékéhez képest.”

így vallja Köteles Sámuel.

Ezt az elvet vallotta magáénak Bodó Dávid is , aki  1947 szeptember  16.-án született Csíkkozmáson, iskolai éveit szülőfalujában kezdte, majd 1965-ben a csíkszentmártoni líceumban érettségizett.

Tanulmányait a Brassói Pénzügyi technikumban folytatta, ahol  1967-ben sikeresen diplomázott.

1996-tól a Csíkszentmártoni Önkormányzatban képviselőként tevékenykedik egészen 2002 tavaszáig, amikor is, 2002 április 22-től,  az újra  alakuló Csíkkozmás község polgármestere lett, és ezt a tisztséget 2016-ig tisztelettel és becsülettel töltötte be.

2016-tól napjainkig helyi önkormányzati képviselő. Lelkiismeretesen, nagy odafigyeléssel tette és teszi a dolgát, szolgálatnak tekinti munkáját. Következetes, szakmailag igen felkészült, korrekt, segítőkész vezető és tárgyalópartner, mellyel kivívta az Önkormányzat és a lakosság tiszteletét, bizalmát.

Községünk mára már nagykorúvá vált, hisz 18 éve már, hogy önálló rangsorolást kapott . Nagykorúvá válásához nagyban hozzájárult Bodó Dávid volt polgármester.

Elsőként  felújíttatta a községházát, 2003-ban kiíratta a homlokzatára, CSÍKKOZMÁS- KÖZSÉGHÁZA, sajnos az elsők között  voltunk akkor is, amikor 2015 ben jogerős törvényszéki határozattal el kellett távolítani a feliratot.

Az elsők között nyert sikeres uniós alapú pályázatokat, felújíttatta középületeinket, községi utcákat aszfaltoztatott, igazi falugazdaként, szervezte, irányította a település életét, annak a községnek a mindennapjait, amely  önállósodása óta nagy fejlődésen ment keresztül.

A Tuzson János Fúvós zenekar megalapítása is szintén az ő nevéhez fűződik.

Egyéni termelőként példát mutat gazdálkodó falus-társainak, hogyan lehet kiemelkedő átlagtermést elérni a burgonyatermesztésben.

2000-től napjainkig a megalakuló csíkkozmási Közbirtokosság elnöke, a Csiki magánerdészet  vezetőtanácsának tagja,

Közéleti tevékenységéért 2005-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség  Ezüstfenyő díjjal tüntette ki

2012-ben kiemelkedő vidékfejlesztő tevékenységéért Hargita Megye Tanácsa Vitos Mózes Díjban részesíti

A közösségért dolgozni nemes feladat, ezt felismerve dolgozott, ezt tükrözi eddigi munkája amelyhez szívből gratulálunk, további aktív éveket kívánunk.

Share.